Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a sztorit, mert még mindig felzaklat, ha rágondolok.

3 évesen óvodába szerettem volna íratni a fiamat, mint általában mindenki. Úgy gondoltam, hogy jobban jár, ha magánoviba kerül, hiszen ott alacsonyabb a létszám, talán kevesebb a zaj és figyelem is több juthat neki. Erre nagy szüksége volt akkoriban, mivel még nem beszélt, PECS-szel kommunikált. Pont mikor aktuálissá vált a beiratkozás, hírt kaptam arról, hogy a lakhelyünktől nem túl messze egy új magánóvoda nyílik, ahol fogyatékos gyerekeket is szándékoznak fogadni. Felhívtam őket, megbeszéltünk egy találkozót.

A bemutatkozásnál elmeséltem mindent a kisfiamról és kérdezgettem az óvoda tulajdonosait is, például arról, hogy miért indítanak saját óvodát. Elmesélték, hogy korábban egy állami gyógypedagógiai intézményben dolgoztak, ahol a kollégáik viselkedése a gyerekekkel felháborító volt, nem bírták és úgy döntöttek, hogy inkább akár saját tőke befektetésével, de önállósodnak, mert szeretnének egy színvonalas integráló óvodát létrehozni. Kérdeztem, hogy mi történt az állami intézményben, ami ennyire szörnyű volt? Elmesélték, hogy például az egyik nevelő az egyik óvodás fején nyomta a csikket. A nem beszélő autista nem tud panaszkodni… Ez annyira ijesztő volt számomra, hogy jó időre elvette a kedvem úgy általában az állami intézményektől. Az óvoda tulajdonosainak a hozzáállása is szimpatikus volt, szerveztek autizmushoz értő utazó gyógypedagógust, nyitottak voltak az autizmus-specifikus eszközök használatára (pl. képes napirend), így beiratkoztunk.

Fotó: Flickr, Lower Columbia College, CC

Az óvodának két csoportja volt elvileg, a gyakorlatban viszont csak pár órát voltak külön szobában a gyerekek a délelőtti foglalkozások idejére. Amivel nem lett volna probléma, ha nem lettek volna így túl sokan! A szabad játék időszakaiban olyan zaj és rohangálás volt, hogy a fiam hol az óvónő lábába kapaszkodva rettegett, hol felvetette magát. Ettől az egy problémától eltekintve viszont jónak tűnt az egész, szép nagy termek, nagy kert, az autista gyerekeknek kint voltak a képes napirendjei, tervben volt, hogy mozgásterápia is lesz, így elkezdtünk bejárni. Reméltem, hogy a fiam előbb-utóbb hozzászokik a nyüzsgéshez, az önkormányzati óvodában is hozzá kellene szoknia.

Viszont volt egy nagy problémánk, még nagyobb, mint a beszéd hiánya. A fiam nem evett meg mást, csak a pépes ételeket. Azon belül is összesen 3 félét. Egyrészt nem tudott rágni, másrészt az autizmusból adódó rugalmatlanság miatt nem is volt hajlandó új dolgokat megkóstolni. Természetesen itthon próbálkoztunk mindennel, ami eszébe juthat az embernek, többek közt megpróbáltuk sűrűbbre hagyni az ételeket, darabokat hagyni a pépben, darabos bébiételt, ropogóst kóstoltatni, édességet, gyümölcslevet, levest… Semmi nem vezetett célra. Próbáltuk azt is, hogy kihagytunk étkezést, hátha csak ki kell várni, hogy éhes legyen, nem vált be. Próbáltuk az erőltetést is. Egyet értünk el: hosszabb időre elvesztettük a bizalmát. Mikor az óvodát kezdtük, jeleztem, hogy az étkezéssel gondunk van, majd viszek neki ennivalót, ne forszírozzák a dolgot egyelőre. Elfogadták az óvoda dolgozói és egy darabig nem is volt gond. Majd a gyógypedagógusunk tanácsára elkezdtünk otthon egy étkezési terápiát, ami abból állt, hogy üres levest kóstoltattunk teáskanállal. A gyerekkel előre megbeszéltük, hogy összesen hány kanállal kell kóstolnia, majd utána megkapja a szokásos ebédjét. Ekkor e téren már kooperatív volt annyira, hogy tudomásul vette az alkut és általában a megbeszélt 2-3 kanálnyi levest elfogyasztotta. Volt olyan eset, amikor nem volt hajlandó, pl. mert túl fűszeres volt a leves, vagy túl színes (pl. paradicsomleves). Ilyenkor elfogadtuk, hogy ezt nem szereti, rendben van, akkor maradunk a zöldségleves-húsleves jellegnél, nem az a cél, hogy mindent megegyen, csak legalább egy új típusú étel bevezetése. Kb. féléve jártunk az oviba, amikor ezt elkezdtük. Megkérdeztem bent, hogy hajlandóak-e ezzel foglalkozni ők is? Elvállalták, mondván volt már hasonló esetük. Ekkor leírtam, hogy pontosan mi a menete az étkezési terápiának és hangsúlyoztam a leírásban, hogy a gyereket megtömni, étkezést erőltetni tilos, mert beláthatatlan következményei lehetnek. 

Ment minden a normál rendben. Úgy gondoltam, jól haladunk. Majd az egyik napon fürdéskor észrevettem, hogy a gyereken kék foltok vannak, konkrétan kézlenyomatok voltak a karján és oldalt a hátán. Aztán nem akart vacsorázni. Majd másnap reggel szintén nem evett. Aztán mikor mentünk az óvoda felé, akkor nem szaladt előre a szokott módon, hanem felvetette magát és kifejezetten stresszesnek tűnt. Nem értettem a dolgot. Délután, mikor mentem érte, rákérdeztem az egyik tulajdonosnál, hogy mi történt előző nap. Nevetve mesélte, hogy „Ó, hát nem akarta előző nap megenni a 3 kanál levest, emiatt lefogtam és belenyomtam. Hahaha! Úgy küzdött, mintha az élete múlt volna rajta. Hahaha. De ez neki nem fáj...” És aznap az oviban sem evett semmit. Majd utána este sem. Aztán másnap reggel sem. Ekkor elkezdtem hívni a gyerekorvost, a gyerekpszichiátert, akik nem tudtak segíteni semmit! Végül az hozott eredményt, hogy tápszert kínálgattam neki és nagy nehezen először elfogyasztott pár kanállal, aztán szép lassan eljutottunk odáig, hogy megevett egy egész pohárral, majd a következő nap egy bébidesszertet. Már attól féltem, hogy éhen fog halni. Elmentem vele a gyerekpszichiáterhez, hátha tud írni valami gyógyszert… Nem tudott. Utána a következő napon már sikerült elérni, hogy ismét hajlandó volt megenni az üveges bébiételeket, amit korábban (ezek csak gyümölcspépek voltak), de a turmixolt főtt ételt ekkor sem ette meg. Már nem emlékszem, hogy végül hányadik napon a férjem előállt azzal az ötlettel, hogy ugyan korábban nem szűrtük a turmixolt ételt, de most próbáljuk meg, hátha akkor hajlandó lesz újra megenni. És leszűrtük, majd könyörögtünk, hogy kóstolja meg és nagy nehezen aznap végre megette a húst zöldséggel.

Természetesen többet a lábunkat nem tettük be abba az oviba és a következő évet már az önkormányzatiban kezdtük, ahol viszont csak jó tapasztalataink voltak. A fiam már rág és viszonylag sok mindent megeszik, de azért még most is ez az egyik legnehezebb ügy vele, mivel laktóz- és gluténmentes diétát kell tartanunk. Ezzel kapcsolatban szeretném is a segítségeteket kérni a következő posztban!

Autista gyereket nevelsz és sérelem ért? 
Megbántottak? Nem segítettek? Nem vették figyelembe az autizmust? Nem értenek hozzá? A posztodat az autizmusesmas@gmail.com címre küldd el!

Facebook: itt.

Segítség, ha gondod van: itt.